Ibsent a nappalimba!

A Dollár Papa Gyermekei Társulat előadása:

Ibsent a nappalimba! (Hedda Gabler)

A produkció három, fiatal, Kaposváron végzett színész progresszív kezdeményezése. Ők mennek házhoz, nem pedig a néző színházba. Az Ibsen művéből kiinduló, helyspecifikus előadás így valóban minden alkalommal más és más. A nézőket nem vonják be az előadásba, mégis eltűnik a színész és a befogadó közti határ: az összeszorítottság intimmé teszi a darabbeli házaspár és a múltból felbukkanó harmadik kusza estéjét.

A színházi formáció mindig klasszikus, közismert szerzők műveivel dolgozik, ám azokat inkább inspirációként használja: főleg a szövegek tartalmára, mélységeire és érvényességére koncentrál, miközben valóban mai, élő nyelvezetű előadások jönnek létre. 

Bár az előadás nyilvános, az alapkoncepció mégis sértetlen marad; hiszen ezen az estén is színpad, díszlet és jelmez nélkül, nem a megszokásból valamint a színészi rutinból, hanem az adott pillanat valóságából építkező, eredeti színházi élményhez juttatják a közönséget.

Hedda Gabler – Kiss-Végh Emőke/Jelinek Erzsébet

Jörgen Tesman – Ördög Tamás

Ejlert Lövborg – Tóth Máté

Koncepció – Ördög Tamás

(Felhasznált fotók: Miklóska Zoltán /secret-areas.)

A ház korlátozott befogadóképessége miatt kérjük, részvételi szándékát feltétlenül jelezze felénk előzetesen! Bejelentkezés a www.hamorihaz.hu/esemenynaptar oldalon vagy e-mailen info@hamorihaz.hu címen!

Érdemes a jegyet előre megváltani, hogy biztosan ott lehessen ezen a kivételes hangulatú lakásszínház előadáson!

Kapcsolódó eseményeink