Márton napi Vigadalom

A Márton-napi népszokások egyrészt az év végéhez, a mezőgazdasági munkák befejeződéséhez, illetve az advent közeledtéhez kötődnek, másrészt ahhoz a legendához, amely szerint Szent Márton egy libaólban próbált elrejtőzni, amikor püspökké akarták megválasztani, de a ludak elárulták gágogásukkal.
Német nyelvterületről terjedt el a fáklyás felvonulás (Martinsumzug), amely Szent Márton emlékét őrzi, és a jó cselekedeteket szimbolizáló fényt juttatja el az emberekhez.
 
Miután mi itt a Hámori Házban jó szívvel kapcsolódunk Szent Márton jó cselekedeteihez és az őt követő emberekhez, szeretnénk egy mulatsággal megünnepelni! Természetesen Veletek!
 
Az est során megismerjük a Márton napi népszokásokat, bordalokat hallgatunk, akár dalra is fakadhatunk ...
Strammer Péter borbíró, borszakértő, borkészítő pedig újbort kóstoltat velünk és szakértőként beszél az idei évjáratról. A libaságokat, a borkóstolás közben fogyasztható falatokat a ház biztosítja. Az asztalokon előkészített tálakon találtok majd libatepertőt, libamájpástétomot, libazsírt, sajtokat, magvakat és zöldségeket. A kulináris élvezeteket a Márton napi desszerttel zárjuk.
Zárásként, ha az idő megengedi, tűzgyújtás az udvaron!
 
Belépő: 5.000Ft/felnőtt, 2.500Ft/gyerek (14 év alatt).
Maximum létszám: 35 fő.
Jegyeket csak elővételben árusítunk!
Előzetes bejelentkezés feltétlenül szükséges: Helyfoglalás a www.hamorihaz.hu/esemenynaptar oldalon
További információ: 06 30 975 56 83, tolgyesiklara@gmail.com

10

Péntek

19:00

Időtartam: 4 óra

Létszám: 35 fő

Ár

1 fő / alkalom = 5.000 ,-

Hányan szeretnének jönni?

Eseményt szervezi: Tölgyesi Klára
E-mail: info@hamorihaz.hu
Telefon: 06 30 975 5683

Kapcsolattartó adatai


Köszönjük jelentkezését! Kollégáink hamarosan felveszik Önnel a kapcsolatot.